2016. december 24., szombat

Karácsonyi különkiadás!

Itt van amit ígértem! Láttam, nagyon sokan néztétek (vagy páran sokszor) hogy mikor rakom fel, de hát... A Jézuska is este jön! :) Jó olvasást!

Képtalálat a következőre: „karácsonyfa”

Karácsonyi különkiadás!

Első karácsonyom Tomival...


Tomi vissza jött, nagyon hiányzott... Ő is megváltozott... Örömmel tölt el a jelenléte.
-Na, akkor hányan leszünk?
-Te, én, Dénes, Betti, Máté és Bogi.
-Krisztián nem jön?
-Azt is meghívtad? Tudod hogy utálom!
-Na, csak karácsonykor!-mondtam Tominak mosolyogva.
-De te távol maradsz tőle!
-Jó jó...
Azóta utálja ha vele vagyok, mióta "együtt voltunk" nem bírja a jelen létét, nehezen fogja magát vissza attól hogy megverje... Húztunk karácsonyra, én  Bettit húztam, Tomi pedig Mátét. Mi ketten meg külön megajándékozzuk egymást...
-De tényleg!
-Na, hát ennyire nem bízol bennem?-majd oda mentem hozzá, és megcsókoltam, minden csókjával, újra bele szeretek.
Nagyban készülődtünk karácsonyra, mindenki besegít, nálunk lesz a karácsony, mert anyum egy hétre elmegy a munkája miatt... Előkészítettem volna a dekorációkat, meg ilyesmiket, de volt valaki, aki nem hagyta, hogy egyedül csináljam... Ezekkel az apróságokkal elmondhatatlanul boldoggá tesz.
-Na... És mit kérsz karácsonyra?-kérdeztem tőle, mert már ugyan meg volt, de nem akartam hogy tudja, legyen meglepi.
-Még mindig nem én mondom meg mit vegyél nekem.
-Nehéz eset vagy...
-De így szeretsz ahogy vagyok!
-Az biztos!-majd rá mosolyogtam.
A készülődéssel megvoltunk, még néztünk egy filmet, ettünk, bolondoztunk, majd azon kaptuk magunkat, elszállt az idő. Tominak mennie kell...
-Hát... Szia Gitta!
-Várj! Nagyon fúj a szél! Nem vagy eléggé felöltözve!
-Nem hoztam semmit!
-Akkor maradsz!-mire csak tágra nyíltak a szemei-Igen, jól hallottad! Ha nem tudsz vastagabban felöltözni, maradsz!
-Nem kell ennyire a szíveden viselni a sorsom!-ezzel a mondattal indult volna, de én karon fogtam, és visszaráncigáltam a házba-Akkor legfeljebb adj valami kabátot, holnap meg vissza hozom!
-Ha az egyik kabátunk is jó rád, vagy hajlandó vagy fölvenni, oké.
-Na, akkor bogarásszunk!
És ez addig rendben is van, csak nekem is egy normális kabátom van, mert azt is én vettem, többit anyu, amikor még kicsi voltam, hogy "milyen aranyos lesz benne!" értsd úgy, hogy csak rózsaszín (abból is a rikító) és tele van díszekkel... Pfúj!
Tomi is hasonlóan állt hozzá, és az se volt jó, amit én használok, mert az kicsi volt. Túlságosan magas lett azóta!
-Na jó! Csak húzzuk az időt! Elindulok MOST! Csak hidegebb lesz!
Megfogtam a karját.
-Most felhívod anyukádat, és szólsz neki, hogy itt alszol! Így nem foglak kiengedni!
-Hajjj... Jól van... Ha bele egyezek jobban járok, és nem kell hallgatnom az anyáskodásodat... Csak hogy tudd, nehéz eset vagy!
-Tudom!-majd diadalmasan mosolyogtam.-Na, akkor hívd fel, és majd menj előre fürdeni.
Az egyik matracot a másik mellé raktam,(két matracon alszok, mert nem szeretem ha alvás közben van valami körülöttem) és beágyaztam, nemsokkal utána jött Tomi.
-Van valami amit pizsama ként használhatnék?
-Ö... Nem tudom, megnézem.
Kutakodtam egy sort anyu szekrényében, ott pont volt egy fekete bő póló.
-Tessék!-majd játékosan a fejéhez vágtam.
-Hé!-rögtönzött, és vissza dobta.
Majd egyszerre felnevettünk.
-Nagyon remélem, minden karácsonyuk ilyen csodás lesz!-csúszott ki a számon, mert ilyesmiket nem szoktam bevallani.
-Na, mégis csak jó velem!-majd közeledett hozzám.
-Hmm... Lehet...-incselkedtem vele, csábosan néztem, és megcsókolt...
Akkor se csókolt rosszul, amikor először megcsókoltam, de azóta... Kész csók király! Nem vallanám be neki soha, magamnak se nagyon vallom be... De azok a telt ajkak, a feszülő izmok, az a gyönyörű, mély zöld szempár... Imádom! Ahhoz képest, milyen idiótán néztünk ki amikor megismerkedtünk, a szemüvegek, nekem a sapka, neki a frizurája... Most sokkal komolyabban nézünk ki, ha valaki ránk néz, nem nevet, hanem irigykedik... Bár... Engem az se zavart... Azt mondják "szép pár" vagyunk, de nem értem, miért... Csak... Szeretjük egymást. Nem is cserélnék senkivel.
Mentem én is fürdeni, végeztem, majd felöltöztem pizsibe. Már nem egyszer aludt nálunk és én náluk, ha a szülei szerint nem a legrosszabbak között vagyok, de talált volna nálam jobbat, de ő mindig elmondja, jobbra nem vágyik. Nagyon jól esik, hogy a szülei miatt nem dob el magától.
Az este folyamán szórakoztunk még, majd jött a holnap:
Tomi még aludt... Olyan aranyos amikor alszik, kócos a haja, a szempillái hosszúak, nagyon cuki (bár nem szereti ha ezt a jelzőt használom rá), de... A legjobban azt a nyugodtságot szeretem nézni az arcán. Engem is megnyugtat... Nem akartam felkelteni, de lassan ő is felkelt.
-Boldog karácsonyt!- súgtam oda neki, mire csak elmosolyodott.
-Neked is!-ez után megölelt.
Ennél csak a következő karácsonyunk lesz csodásabb.
Pár órával később:
Messenger beszélgetés:
Gitta: Na! Kire lehet számítani este?
Krisz: Rám lehet! :)
Betti: Mi is jövünk Dénessel!
Dénes:Ja.
Máté:Ö... Miről maradtam le? XD
Gitta: Jössz ma vagy nem? :'D
Bogi: Persze hogy jön! Xd
Betti: Tomival mi van? Rossz a telefonja vagy mi? Mert még mindig nem írt.
Gitta: Ja, nem, itt van nálunk.
Betti:Ja, ok.
Akkor mindenki jön. Jó buli lesz. Még be kell vásárolni.
-Na, én elmegyek a boltba, jössz, maradsz?
-Hogy ne mennék? Ki vinné haza, ha nem mennék?
-Vajon ki...
Elindultunk, bementünk a boltba, vettünk Coca-cola-t, chips-et és kekszeket.
-Azt mondtad, nincs meg az ajándékom, nem veszed meg most?-csipkelődött velem.
-Most nincs kedvem, majd később!-mondtam, mire szomorú fejet vágott-Ja, tényleg! El is felejtettem, hogy már megvan!-nagyon meglepődött, majd elröhögte magát.
-Sejthettem volna hogy blöfföltél!-mondta jó kedvvel.
-Na látod!
Haza mentünk, már kezdett esteledni, még egy kicsit gyönyörködtünk a látványban, majd haza mentünk, előkészítettünk mindent. Megjöttek a többiek.
Nagyon sokáig, csak... Szórakoztunk, majd megnéztük a Tapló télapó egy-kettőt, ettünk, ittunk és ajándékoztunk:
Én Bettinek egy pólót vettem meg egy tábla csokit, amit már jó ideje kiszemelt magának. Ő Tomit húzta, kapott egy képet bekeretezve (a kép őt ábrázolta régebbről) és egy pár kesztyűt. Ő ugye Mátét húzta, Old Spice dezodort vett. Máté Bogit húzta, pont a barátnőjét, egy szív alakú hógömböt kapott, amiben ők vannak. Bogi Dénest kapta, ajándéka:Nyírd ki ezt a naplót! Azt mondta azért, hogy legyen min levezetnie a dühét... Dénesnek Krisztián jutott, egy bögrét kapott, amin egy csaj van, ruha nélkül... Értelem szerűen, ő meg engem húzott, a kezembe nyomta. Volt benne egy tábla csoki, és az volt rá írva, "nézz rám és megkapod az ajándékod másik felét". Felnéztem, csak azt vettem észre, milyen közel van az arca, és hogy éppen csókol, Tomi felkiált...
Na, ez lett volna a karácsonyi különkiadás! Nagyon sok dolog el fog még simulni, szóval nem most lesz itt a blog vége, a végét, hogy mit találsz ki folytatás ként, az a te döntésed! Ha tetszett, légy rendszeres olvasó, ha akarod írd meg azt a folytatást kommentben, amit te el tudnál képzelni, és a következményeit! :) Boldog karácsonyt! Remélem tetszett, amit hozott a "Jézuska" szentestére!

2016. december 22., csütörtök

26.rész

Otthon és a suliban...

26.rész


SMS Tominak:
Szia!
Amint elolvastad töröld! Én is fogom! Krisztián kicseszett velem, amíg nem tudlak megvédeni, nem beszélhetünk túlzottan... Nyomós okom van rá... Elmondanom se lehetett volna, de nem akartam, hogy meglepjen, amikor holnap (SAJNOS!!!) levegőnek kell nézzelek, te meg játszd el, hogy nagyon meglepett!
Csak ennyit írtam, nem sokkal később vissza jött egy 'oké' válasz. Nagyon fontos nekem ez a fiú, de mindig valami, vagy valaki elválaszt minket... Csak tudnám miért... Szeretnék vele lenni pár napot nyugalomban... Egy idő után nagyon idegesítő... Körülbelül egy hónapja, hogy ismerem, de azóta nagyon sok dolog történt... Verekedtünk... Dénes be próbálkozott nálam... Ők elköltöztek... Én külsőre teljesen más lettem... Megint találkoztam Mátéval... Össze vesztünk... Utánuk költöztünk...
Megismertem ezt a Krisztián gyereket... Kórházba kerültem... És... Befenyítettek... Mi lesz még?
Mindegy... Nagyon fáradt vagyok... Megyek aludni... Csak... Lehunytam a szemem, és a következő emlékem az volt, hogy anyuék keltenek, mert haza megyünk. Jól esett. Felöltöztem, kisegítettek a kocsihoz, és mentünk is haza... Hiányoltam az otthonom, nagyon... Egy hét múlva mehettem csak suliba, vártam, mert újra láthattam Tomit, és azért nem vártam, mert nem mehetek oda hozzá... mert Krisztián társaságát kell majd "élveznem"...
Gyorsan eltelt a hét, a végére már járni is tudtam (persze mankókkal...). Értettem miért egy hét múlva, holnap már suliba is megyek...
Holnap:
Bevitt anyu a suliba, majd be botorkáltam a terembe. Ahogy Krisztián észre vett, közeledett is felém, majd át karolta a derekam...
-Nem meg mondtam, hogy eltört a barátnőm lába!
MI????? Valamiről nagyon lemaradtam... Majd amint reagáltam, rögtönöztem:
-Ja... És fontos megbeszélni valóm lenne veled, sz-szerelmem...
Itt Tomi is meg én is meglepődtünk hogy pont ez jutott az eszembe... Kimentünk Krisztiánnal.
-Igen szeeereeelmeeem?-Nyújtotta el...
-Mióta vagyok a barátnőd?!
-Amióta szerelmemnek hívtál! Tudtam hogy ENGEM bírsz, nem a pápaszemest!-mondta, egy gusztustalan mosoly kíséretében.
-Ha ha ha! Álmodik a nyomor! Színészet, bocsi!-majd megvetően néztem rá.
-Keh... Mindegy, már úgy is az én játékom vagy, majd megszeretsz!
-Arra várhatsz!- majd fújtattam mint egy macska.
-Na mindegy... A pápaszemest meg akarod védeni tőlem, tehát a barátnőm vagy, ennyi.
-Ajj de jó alku!-Fújtattam tovább.
Láttszott az arcomon, hogy utálom, de ő csak mosolygott.
-Menjünk vissza a terembe. Ó igen... És egyébként a ma délutánt velem töltöd!
Majd megint átkarolta a derekamat, és nyomott egy puszit az arcomra.
-Keh...
Vissza mentünk, láttam Tomin hogy zavarban van, és hogy őszintén irigy volt... Én meg úgy odamentem volna hozzá, mondtam volna neki, hogy én vele akarom tölteni az időmet, nem mással... De nem mehettem...
Na viszlát a kövi részben!
Ó tényleg! Elfelejtettem mondani, hogy karácsonyi apróság ként, egy külön részt hozok majd ( extra hosszút) a történet későbbi szituációiban (2-3 év múlva)! Igyekszem minél előbb felrakni. Kérlek írd majd meg róla a véleményed! :) Remélem örültök neki! Ja igen! És külön hálás vagyok Beatrixnak mert rendszeresen olvassa a blogot! :*

2016. december 18., vasárnap

25.rész

Hali! Köszönöm szépen máris +100 oldal megjelenítést <3 , bár azért szomorú vagyok, hogy senki nem szeretne rendszeres olvasó lenni :( Azért remélem tetszenek a részek, és nem akarjátok abba hagyni az olvasást, szoktam figyelni, hányan néznek meg egy-egy részt, az előzőben volt olyan, amit vagy 40-szer, most ugyan meg sem közelíti, de boldog vagyok, hogy vannak akik még nézik, és várják a folytatást, azok az emberek akik miatt még mindig írom, nagyon köszönöm! :) Na! De nem is szövegelek tovább, jó olvasást!

Képtalálat a következőre: „anime girl crying in hospital”

'Alku...'

25.rész


Egy darabig nem akartak haza engedni, úgy unatkoztam, hogy elveszítettem az idő érzékemet... Volt, hogy nappal aludtam, este fent voltam... Minden nap meglátogatott valaki,Tomi, Máté és persze anya, ezért nem bolondultam meg, de egy nap, senki nem tudott bejönni, nem is vártam senkit... Fél álomban voltam, hallottam nyílik az ajtó, azt hittem máshoz jöttek... A léptek egyre közeledtek felém... Reméltem, a mellettem lévő hölgyhöz megy... Nem... Hozzám jött... Onnan tudtam, hogy hozzá ért a mellemhez... Felsikítottam, kinyitottam a szemem, na ki volt ott... Hát persze hogy Krisztián...
-Örülj annak hogy fekvő gipszben van a lábam, mert ha ezt a nélkül csinálod, a fal adja a másikat!!!
-Azt hittem így megjön a józan eszed, és bocsánatot kérsz, azok után, hogy élősködőnek hívtál!-mondta indulatosan.
-Beteg vagy sérült embert könnyű molesztálni...
-Pont ezért jöttem most.
-Mennyire gerinctelen vagy!
-Csak azért, mert ha nem most jövök, ott a pápaszemes, és nem velem foglalkozol!-mondta, egy gusztustalan mosoly kíséretében...
-És mit akarsz?
-Hirtelen mennyire érdekel.
-Csak mert akkor előbb befejezed, és mész!- most én mosolyogtam gusztustalanul.
-Hát... Így, hogy ezt tudom... Hogy vagy?
-Na menj a francba!
-Most már bocsánatot kérsz?
-Nem tartozom bocsánat kéréssel!
-Hmm...- itt elindult az ajtó felé-Ezt még megbánhatod... Lehet véletlenül rá küldök valakit a pápaszemes haverodra... De mindegy... Te nem tartozol bocsánat kéréssel...
-Várj!
-Ch...-meg állt- Tudtam... Téged az nem érdekel veled mit csinálnak, csak a kis pápaszemes legyen jó állapotban...-vissza fordult, és elindult felém...-Akkor nem nyúlunk hozzá egy újjal se, ha nem töltesz vele több időt.-megfogta az államat, majd végig pásztázta az arcomat- És azt az időt, amit vele töltenél, velem töltöd.
-Tudod, hogy nekem ennél nagyobb büntetés, mégis ezt méred rám?
-Te is meg mondtad, gerinctelen vagyok, és a gerinctelenek általában ilyesmikhez folyamodnak.
-Rendben... Sajnálom...-adtam meg magam, mert nem tudtam mit csinálni.
-Most az egyszer megbocsátom, de erről ő nem tudhat...
-Értem...
-Akkor kezdjünk tiszta lappal, ha normálisan bánsz velem, megengedem hogy a házi állatom legyél, hidd el, ez nálam nagy szó, neked nagyobb a szabadságod mint a többinek volt.-nyomott egy puszit az arcomra, majd távozott...
Nem sokkal utána bejött az ápolónő:
-Nagy valószínűséggel holnap haza mehet!
Ez nagyon sok ideje a legjobb hír volt... Miután az ápolónő is távozott, könnyek gördültek végig az arcomon, nem sokkal később zokogtam, és eszembe jutott, hogy ezt hogy adjam be Tominak.
Viszlát a kövi részben. remélem tetszett, írd le kommentben a véleményedet, és ha tetszett, legyél rendszeres olvasó! :)

SPOILER!!!!

Spoiler!!!!

Na hali! Előre szólok, ha nem akarod tudni, vagy utalásokat kapni a sejtelmeidre, NE OLVASS BELE!!!! Gondoltam, hogy mindenkit felcsigázzak, és arra sarkalljak, olvassa a blogot, leírok néhány érdekes mondatot, esemény részletet...

-Nem hagyhatjuk hogy sokat legyenek együtt! x
-Az nem az első csókod volt...
-Magántanuló? x
-Rég láttalak... Hiányoztál...
-Wow! Milyen jól néz ki valaki!
-Ő az enyém! Akadj le róla!
-Olyan aranyosak együtt!
oda hajoltam és megcsókoltam elköszönés kép... Csodás érzés volt, egy csipetnyi fájdalommal... x
-Betti? Jaj de rég láttalak! Mi van veled? x
Hmm... Remélem, ha már össze jöttek, sokáig együtt is lesznek, illenek egymáshoz.
-Most már nem kell megvédened, én foglak téged.
-Neked Bogival kell lenned! Nem érted? Oda van érted! Ő viszonozná az érzelmeidet!
-Mi nem illünk egymáshoz! Tűz és víz vagyunk! x

Ezek nem a történet most elkövetkező részeiben lesznek, addig még kell várni Xd De hátha össze tudtok rakni egy képet, hogy miről fog később szólni! :) Ha nem is szóról szóra (mert például elfelejtem kimásolni, vagy hogy egyáltalán kiírtam XD) lesznek darabjai a történetnek, lesznek gondok, amik megoldódnak... De azoknál nagyobbak fognak felszínre kerülni! Remélem, elértem amit akartam, és érdekel a folytatás! Ha kíváncsi vagy további részekre, légy rendszeres olvasó! :) (x-el jelöltem, ami már később fent van)

2016. december 14., szerda

24.rész

Képtalálat a következőre: „anime in hospital girl”

Apai kapcsolatom...

24.rész


-Na, menjünk haza! Jó?
Csak szomorúan bólintott... Ha ez nem történt volna meg... Akkor én puffognék, hogy miért nem telefonált... Ezen elmélkedtem, majd hallottam egy reccsenést... majdnem ránk esett egy nagy faág, mert Máténak sikerült időben elugrania, de én lefagytam, ezért csak rám...
Csak... Elmondhatatlan fájdalomra emlékszem, és Máté üvöltő hangjára... Semmi másra...
Belém hasított a fájdalom, és eredetileg ki pattantam volna tőle az ágyból, de csak szép lassan tudtam kinyitni a szemem. Ot volt anyukám, Máté, Tomi és... És apám...
-Te mit keresel itt?-első és egyben nagyon bunkó kérdésem...
-Csak hallottam eltört a lábad... És gondoltam örülnél neki ha eljönnék...
-Ha tudni akarod, pont az ellenkezőjét váltod ki belőlem!
-Gitta! Ne sértegesd Apádat! Jót akart, én se szeretem, de legalább kíváncsi volt az állapotodra!-ez a meggyőző beszéd anyutól.
-Szerintem menj csak vissza az alkoholhoz, és a prostituáltjaidhoz! Nem kell itt rontani a levegőt!
Leszegte a szemét... Én se akartam ennyire a lelkére hatni, de így sikerült... Remélem mostmár haza megy...
-Értem... De...! Mindegy, gyógyulj meg.
-Meg lesz.
Kiment.
-Gitta! Ennyire nem utálhatod apádat!
Apám mindig is mással foglalkozott, sose velem... Ott hagyott minket minden este szenvedélyeiért... Volt olyan, hogy napokig nem jött haza... A tizenkettedik szülinapomon haragudtam meg rá nagyon, azóta nem nagyon beszéltem vele...
-Apa! Apa! Tizenkét éves leszek holnap! Ugye szülinapomra velünk leszel holnap?
-Kivel lennék ha nem veletek?-mondta mosolyogva.
-Köszi! Köszi! Köszi!- majd megöleltem örömömben.-Akkor holnap eszünk együtt tortát is, ugye?
-Természetes!
Este volt, elaludtam, de ki kellett menjek a mosdóba ezért elindultam. Csak azt láttam apa leviszi a szemetet, elvégeztem a dolgomat és mentem is vissza aludni. Reggel felkeltem.
-MA VAN A SZÜLINAPOM!!!!!-kiáltottam lelkesen.
Kiszaladtam a konyhába, mert anyukám mindig reggel ott várt, hogy felköszöntsön. Ott is várt, de valaki hiányzott...
-Boldo...
-Apa hol van?
-Hát... Tegnap este elment... Megint...
Könnybe lábadt a szemem, azt ígérte a szülinapomat velünk tölti... Anyu megvigasztalt, majd együtt szülinapoztunk... Este jött a tortázás, ahogy szoktuk, amikor zár kinyílás hangját hallottuk, kimentünk, apa volt ott... Teljesen lerészegedve...
-Bo-boldog szülinapot kislányom!- mondta agresszívan.
-Nem gondolod, hogy bocsánatot kéne kérned tőle? Megígérted neki, hogy vele töltöd a mai napot!
-Kuss van asszony! Nem hozzád beszélek!-üvöltötte, közben felpofozta anyát...
Ekkor apukámról világ dőlt össze bennem... Nem hittem volna, hogy bárkit megüt... Csak sírtam, nem tudtam mást tenni...
-Itt az ajándékod!-a kezembe nyomott egy vodkát-Remélem tetszik! Megisszuk ketten mit szólsz hozzá?
-Nem kell...
-Hogy... Hogy mi?!
-Nem kell!-majd elvettem a kezéből és kidobtam az ablakon.
-ROHADT KÖLYÖK! DRÁGA VOLT! CSAK NEKED!
Oda mentem anyuhoz, hogy jól van-e.
-nekem nincs ilyesmikre szükségem! Azzal teszel boldoggá, ha vissza mész oda, ahonnan jöttél!
-Mintha akartam volna maradni!
Ezzel kiviharzott.
Akkor először, és remélem utoljára láttam anyukámat sírni...
Köszi hogy elolvastad! Kérlek írd meg a véleményedet kommentben, ha szeretnél további részeket is olvasni, válj rendszeres olvasóvá! :)

2016. december 4., vasárnap

23.rész

Képtalálat a következőre: „szökőkút éjszaka”

Mi lenne ha...

23.rész


-Mit keresel még mindig itt?- kérdeztem, azon a padon ülő Mátét, amin az előbb Tomival ültünk.
-Segítek kiszellőztetni a fejed.- majd mosolygott.-Csak ülj le és beszéljük meg!
-Előbb megyünk haza, ha meghallgatlak?
-Igen.
Leültem puffogva mellé, a szemébe néztem, majd a kezével elsöpört pár hajtincset az arcomból. Meglepődtem...
-Mióta nem láttalak, minden nap eszembe jutsz, nagyon hiányoztál...- A keze végig az arcomon volt. Majd közelített az arca.
A kezére csaptam, majd felálltam.
-Chh... Szóval ez volt az a feszültség kettőtök között! Te így mit akarsz? Mit vársz? Életem első csókja történt volna meg, de te beleszólsz! Most már értem miért volt ez az egész...
Ő is felállt, megpróbált átölelni, én hátráltam, majd lefagyott a lábam, annyira ideges voltam... Utol ért, átölelt, majd a fülembe súgta:
-Dobd el magadtól Tomit, légy az enyém, és én a tied.
Valamiért lepergett előttem, hogy mi lenne, ha ez megtörténne...
-Tomi, nem akarok többet veled lenni...
-Miért?- egy világ dőlt össze benne... Újra...
-Mert sose tudtam rád férfi ként tekinteni, nem kell még egy púp a hátamra.-Mindkettőnknek folynak a könnyei.-Na én mentem, szia.-majd sarkon perdültem.
Amint nem voltam látó távolságban, elkezdtem futni, egyenesen Máté karjaiban kötöttem ki. Meghallgatott, megvigasztalt, erőt adott... És megcsókolt, boldog voltam, ugyan tudtam rá férfi ként gondolni, de... De semmit nem éreztem iránta... Olyan... Boldog szomorúság érzetem volt...
-Gitta!- nézett rám kécsébe esetten- Miért sírsz?! Válaszolj!
-Tessék? Mi történt?
-Sírsz!
Hozzáértem az arcomhoz, tényleg könnyes volt...
-Nem tudom, csak lejátszódott valami a fejemben...
-Mi? Mi az ami így megríkatott?
A látomásom igaz volt... Tényleg meghallgat, és meg is akart vigasztalni...
-Nem érdekes...-majd letöröltem az arcomról a könnyeket.
-De mondd el!
-De nem fontos...- próbáltam kiszabadítani magam az öleléséből, de nem engedett...
-De ameddig nem mondod el nem engedlek.
-Csak hogy mi lenne ha amit mondtál megtörténne, semmi több... Mondtam, nem fontos...
-Ez siratott meg?
-Én se vettem észre, hogy sírok...
Nem válaszolt, csak rám meredt, majd a vállamra tette a fejét... Majd egyre szorosabban ölelt... A szemembe nézett... Most ő sírt... Azért mégis csak fontos nekem, rossz volt így látni...
-Na, ne sírj!- próbáltam nyugtatni... Csak éppen rosszul... Mert csak egyre jobban sírt...- Majd segítek keresni egy lányt, aki elrabolja a szíved!- próbálkoztam továbbra is, hátha...
-Nincs szükségem segítségre. Én már megtaláltam!- mondta, komoly, de annál is szomorúbb szemmel...- És nem fogom feladni, ez csak pillanatnyi gyengeség!-mondta.
Fontos nekem, ő volt a legjobb barátom, és most is az, de ha ez így megy tovább, kárba vész a barátság... Nagyon remélem nem...
Köszi hogy elolvastad! :) Viszlát a kövi részben!

2016. november 27., vasárnap

22.rész

Kapcsolódó kép

Konfliktusok...

22.rész


Bementünk a házba, közben nagyban beszélgettünk.
-Szia Gitta!- köszönt Máté.
-Szia Máté!-köszöntem, óriási mosollyal az arcomon, majd reagáltam igazából-Te mit keresel itt?!
Tomi viszont fal fehér lett...
-Ő volt az oviban a legjobb barátom...- elmondtam a helyzetet...
A falfehérség enyhült.
-De te még mindig nem válaszoltál!
-Csak erre sétáltam, és gondoltam benézek.
-Ahhoz képest, hogy a város másik felében laksz, biztos csak sétáltál...
-Na jó... Hiányoztál, idejöttem, és anyukád be engedett.
Erre csak sóhajtani tudtam...
-Akkor töltsük hárman a délutánt...!-mondtam, minél lelkesebben- Tomi, Máté! Máté, Tomi! Megyek, készítek valami ehetőt, nincs semmi itthon... Addig... Beszélgessetek.
Kimentem, elkezdtem bundás kenyeret készíteni.
Ez alatt a fiúknál:
-Szóval... Te vagy az a bizonyos 'Tomi' aki megbántotta Gittát...-Mondta Máté lenézően.
-Nem azért bántottam meg, mert akartam...
-De megbántottad!
-Szerinted eszembe jutott volna bántani, ha nem jön az az SMS?!
-Igen, biztos vagyok benne!- mire egy gusztustalan mosolyt villantott- Ezt Gitta nem fogja elfelejteni, megbocsátani, ha még párszor megbántod, biztos, hogy hozzám fog menekülni! Mondj le róla időben, mielőtt még a földbe döngöllek!
-...- Mit lát ebben a... Az állatban?!- Ha már harc, akkor legyen rendes! Nem fogom feladni!
-Ez akkor lesz harc, ha majd labdába rúghatsz mellettem!
-Miért ne lenne esélyem?!
-Előbb nézz rám, majd magadra, és megtu...
-Kész az étel!
Kijöttek...
-Baj van?- kérdeztem Tomitól.
-Miért lenne? Semmi bajom...- De van, csak nem mondja el...
A délutánt ketten terveztük, és szórakoztunk is volna, de volt kettejük között valami... Feszültség... És nem tudom, hogy miért... A délután eltelt, este hat volt...
-Na, szia Máté! Majd találkozunk még!
-Miért köszönsz el?
-Nem kell menjél?
-Ha tőlem elköszönsz, tőle- Tomira mutatott- miért nem?
-Még haza kísérem, és utána.
-Tőlem sem kell elköszönnöd, itt alszom.- Majd Tomira nézett valamiért...
-Ö... Oké... Akkor majd jövök, addig menj el fürödni...
-Rendben, majd egy önelégült mosollyal ment a fürdőbe...
-Menjünk...- mondtam...
Az úton:
-Hogy tudsz nyugodtan egy fiú társaságában aludni?!- akadt ki Tomi.
-Ő nem olyan és semmi nincs benne...
-De az az állat...!
-Honnan ismered ennyire?
-Csak nem szimpatikus...
-Oké... Ma mind a ketten nagyon furcsák voltatok de mindegy...
Tomi még dünnyögött magában, majd félbe szakítottam.
-Na... Majd holnap te jössz át aludni, úgy jó lesz?
-Ö... Hát...- full vörös volt a feje-...
-Ezt igennek veszem!- majd rá kacsintottam- Mátét meg elintézem. hogy holnap ne jöjjön, ha most egy kicsit nem jut eszedbe, és őszintén mosolyogsz!-Mosolyogva bólintott.
Az egész utat el hülyéskedtük, majd megláttuk a szökőkutat, ami gyönyörűen ki volt világítva, kicsit oda ültünk.
-Gyönyörű!- mondtam.
-Az!
Ránéztem, a szemüvegén keresztül egy pillanatra láttam a gyönyörű, mély és csillogó szemét. Elkapott a hév... Levettem a szemüvegét, majd ezt mondtam:
-Most én se látok mindent, csak a szemeidet...
-Én meg örülök annak, hogy szemüveg nélkül is látom a tied...
Mint amikor legelőször volt nálunk, de... Most ez tisztább volt, az arcunk megint közeledett, és...
-Hé! Hé! Héééééé!
Mi szépen szétrebbentünk, és néztünk a hang tulajdonosa felé, Máté... Hogy az a jó...
-Engem kihagytatok volna a házi moziból?
-Te követtél?!- Kérdeztük Tomival egyszerre.
-Csak ki akartam szellőztetni a fejem, ideértem és megpillantottalak titeket, amint lekapjátok egymást!
-Hahaha, de vicces vagy...Menj haza, hidd el, jobban jársz...
-Oké.
Tomit haza kísértem, elköszöntünk, majd visszafordultam, hogy hazamenjek. Egy darabig nyugtattam magam, majd le akartam megint ülni a szökűkúthoz... Na kit találtam ott?
Viszlát a kövi részben! :)

2016. november 26., szombat

21.rész

Képtalálat a következőre: „anime boy and girl laughing”

Új suli...

21.rész


Reggel arra keltem, csörög az óra, fel kell kelni... Nem akartam... De csak-csak kikászálódtam az ágyból... Felvettem egy fekete sortot, egy lila trikót és egy fekete bőrdzsekit, és a fekete converse cipőmet. Elmentem a fürdőbe, összefogtam a hajam, fogat mostam, megmostam az arcom, alapozó, tusvonal, spirál és indultam is... Az út közben nagy gombóc volt a torkomban, ezért zenét hallgattam, hát ha oldja a feszültséget... Nem segített sokat...
Mire észbe kaptam, az új suliban voltam, gyomorgörccsel mentem végig a folyosón, sok ember nézett meg... Mire neki mentem egy fiú alaknak...
-B-bocsánat...-mondtam, reflexből.
-Mit képzelsz te magadról?!-vágott vissza.
-Tényleg nem akartam, csak nem figyeltem oda...-most tudtam felnézni, majd felálltam és nyújtottam neki a kezem, hogy segítsek.
-Ja, csak te vagy? Semmi baj, mindenkivel meg esik az ilyen, megbocsátok, ha bemutatkozol.
-Kovács Gitta, te? Örülök, hogy megismerhettelek!- majd rá mosolyogtam, lehet, nem is lesz olyan rossz...
-Papp Krisztián, én is.-Majd vissza mosolygott olyan... Csábosan...- Viszont én megyek, mielőtt nagy lesz a sor a büfénél, szia!
-Szia.
Majd indultam a 103-as terembe, mikor megint bele mentem valakibe...
-Gitta?
-Öm... Szia... Ez lett volna a meglepetés, de utána nem tudtunk változtatni rajta...- majd kínosan nevettem, és őt is felsegítettem...
Csak átölelt, és nem mondott semmit, majd viszonoztam, elmondhatatlanul jól esett...
-Hiányoztál...
-Te is nekem...
Eközben mindenki minket nézett, mintha ilyenkor megállna az élet a suliban...
Majd elengedett, a szemembe nézett, látszott hogy megbánta azt amit mondott...
-Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam, de nagyon rosszul esett az az üzenet, de amint beszéltünk, hallatszott a hangodon, hogy te nem tudsz róla... De nem mertelek megint felhívni...
-Én örülök, hogy megint béke van köztünk, már csak azt kell megtudni, ki volt az aki küldte az üzenetet, megmutatod?
Elolvastam, valahonnan nagyon ismerős volt az írás stílus... Csak tudnám honnan...
Majd bementünk az osztály terembe, beszélgettünk, megkérdezte hogy-hogy változtam meg ennyire, elmondtam, hogy meglátogattam egy szépség szalont. Elmondta hogy az ő szemszögéből milyen ez a suli, szerinte szörnyű...
Az óra elején, most én lettem bemutatva, most teljesen boldog, őszinte mosoly volt az arcomon... Végre...
Órák után megbeszéltük, hogy át jön hozzánk, de előtte elment a mellékbe...
-Nocsak nocsak, az új lány!
Krisztián volt az...
-Szia, segíthetek?- kérdeztem, mosolyogva, mert még mindig jó kedvem volt.
-Igen, válaszolj egy kérdésemre... 
-Mi lenne az?
-Mit látsz ebbe a kis nyomiban?!- közben a falhoz támaszkodott, én meg a kettő között voltam...
-Na ide figyelj!- közben eltoltam magamtól- Ha valakit basztatni akarsz, arra itt vagyok én, de őt hagyd békén, mert én neked megyek!
-Ch... Mit akar egy ilyen ujjamnyi lány? Ha akarlak, akkor bántalak, amikor akarlak!- Majd egy gusztustalan mosolyt dobott felém- Szóval örülnöd kéne, hogy most akarok egy új kiskutyát, és hogy téged néztelek, ki. Szóval mondj le a pápaszemesről!- az arca egyre közelített az enyémhez...
CSATT!!!
Lekevertem neki egyet. Nagyon megszeppent, nem tudta hova rakni...
-Azt mondtam csesztethetsz, nem azt, hogy zaklathatsz!- üvöltöttem...
-Érdekes...- Mondta, miközben engem pásztázott a szemeivel...
Ekkor jött ki Tomi.
-Gitta! Nem esett bajod? Te ütöttél vagy téged ütöttek meg?!- majd körülnézett, és rögtön rájött a szitura...
-Semmi extra, csak egy-két élősködő, szóra se méltó!- mosolyogtam- Menjünk!
-Oké...
-Gitta!- szólalt meg megint az élősködő...- Ha nem is most, de ezt még vissza kapod, de még egy darabig lesz lehetőséged elnyerni a bocsánatomat, ha nem cselekszel időben, nagyon megbánod!
-Jó, majd felírom a többi közé, szia, puszi!- majd ott hagytuk.
Út közben hozzánk elmeséltem mi történt, (persze a nyomi helyett mást használtam) és már ott is voltunk.
Viszlát a kövi részben! :)

20.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl sleeping and the boy kissing”

Költözés...

20.rész


*Máté
Olyan aranyosan szuszog... Mire megint feleszméltem a gondolataimból, csak azt vettem észre, hogy csókolom...
-Úr isten!-suttogtam, mit csinálok én?
Mielőtt még hasonló baromságokat csinálok, megfordulok, és úgy alszom, hál' égnek, hogy Gitta mélyen szokott aludni... Mondjuk... az nem gáz, ha 16 éves létemre, egy 14 évesre bukok?
*Ez alatt Tomi:
De ha nem ő volt, akkor kitől lehet az üzenet? Ráadásul az ő telefonjáról... De a hangja túl őszinte volt, valaki rosszat akarhatott neki...
-Felhivom! (hajnal fél 4-kor)-üvöltöttem lelkesen.
Majd rá jöttem milyen bunkó voltam, és hogy ha hallaná a hangom, csak dühös lenne... Nem akarom többet bántani...
*Lö megint Máté
Nem tudtam aludni, csak őt nézni, nagyon hiányzott...
-He?-Lepődtem meg
Álmában is folynak a könnyei... Ugyan van lehetőségem arra, hogy én legyek akinek az ölelésébe menekülhet, de sok fájdalmamba kerülne... Sokáig biztos csak elutasitana, ezért várni fogok rá... Ameddig kell, addig türelmes leszek...
*Gitta
Vasárnap reggel volt... Ma költöztünk... Már nem akarok... Istenkém... Segits meg... Máté még nagyban aludt... legalább ő tudott...
-Gitta...
-Ó.. Te fent vagy?
-Aha...-mondta fáradtan.
-Meddig voltál te fent?
-Úgy... 5-ig...?
-Úr isten! Mit csináltál te addig?
-Nem tudtam aludni...
-Ó!
Ez után elmentünk reggelizni, mosakodtunk, majd mondtam Máténak, hogy nem kell segiteni, mert megoldjuk, de nem... Ő marad segiteni...
Szépen alaposan össze pakoltuk, amit még össze kellett, majd jött a szállitó autó, és felpakoltuk arra, és vitték is a cuccainkat. Oda értünk, szép volt, de, már nem akartam benne lakni, pedig én választottam... Éreztem, hogy könnyek csordulnak végig az arcomon... Miután minden itt volt, a nap további része a pakolással telt... A francért kellett nekem műköröm! Mindenbe beleakad... Este 6 körül Máté haza indult, mi anyuval még pakoltunk egy kicsit, és egészen jól haladtunk... Büszke voltam magunkra... De nagyon nem vártam a holnapot...
Viszlát a kövi részben! :)

19.rész

Képtalálat a következőre: „anime message in telephone”

Az üzenet küldője...

19.rész


Tovább tartott neki mint gondoltam... Majd egyszer csak bejött óriási mosollyal az arcán.
-Anyukád azt mondta, ha neked jó, akkor itt alhatok, mit szólsz hozzá?
-Ööö-Pillanatnyi lefagyás, majd hirteleni reakció- Köszikösziköszi!!!- Majd a nyakába ugrottam, amennyire idegen ez a fiú, legalább annyira ismerem és szeretem, még mindig ő a legjobb barátom.
-Gondoltam hogy örülnél neki, de nem hittem volna hogy ennyire...- és viszonozta az ölelést- Tudod, egész délután távolságtartó voltál, ahogy tudtad kerülted az érintésem, te meg meg sem próbáltál érinteni, mire a nyakamba ugrassz? Kiszámithatatlan vagy...
-De ezért szeretsz, nem?- kérdeztem játékosan.
Örülök, hogy marad, annál kevesebbet sajnálom magam.
-Megyek kiszedem a matracot!
-Oké.-Válaszolt, reagált, de még nem engedett egy darabig az ölelése szoritásából...
Amint elengedett, mentem kierőszakolni a matracot a másik alól. (Igen kettőn szoktam aludni...
-Várj! Kell segitség?
-Nem kell! Tudod, nem egy nádszál kisasszony vagyok, aki semmit se tud megcsinálni!
-Ugyan tényleg meg tudod csinálni, de attól még mindig nádszálkisasszony vagy!
-Miért lennék az?- közben már a matrac fele kint volt.
-Olyan vékony vagy mint a kisujjam!
-Csak hogy azok izmok!- majd kiöltöttem rá a nyelvem.
-Már hiányoztak ezek a beszélgetések...-Majd dobott egy őszinte, visszafogott mosolyt.
-Tessék?-Nem értettem, mert a matracot a helyére toltam.
-Ááá, nem fontos...
-Gonosz vagy!
-Nem tudom miért, de mások nem szokták ezt mondani, inkább azt hogy: Kedves, őszinte, vonzó... Ilyesmiket.
-A szerényt kihagytad.
-Ó igen! Ezt mondják legtöbbször!- Majd egyszerre ketten felnevettünk.
Még csipkelődtünk kicsit, beszélgettünk, majd elment fürdeni, én addig beágyaztam.
-Kérhetek egy pizsamát? Én se készültem erre...- Jött be egy szál alsónadrágban...
-Akkor hogy hogy volt nálad teljesen véletlenül tiszta alsónadrág... egy pillanat, keritek valamit.
Megtaláltam a régi tesi pólómat, hálóing szintű, azóta vettem egyet az én méretemben...
-Nesze!- Dobtam finoman a fejének.
-Ezt most miért kaptam?!
-Mert tudtad hogy valahogy itt alszol majd, de nem hoztál pizsamát!
-...
-Akkor megyek én is fürdeni...-Majd megfogtam a törölközőmet és indultam... Volna...
-Várj!- visszafordultam, hogy a szemébe nézzek, a pillantása komoly volt, és volt benne még valami, ismerős volt, mindig láttam rajta ha vele voltam, de nem csak nála láttam ezt a tekintetet, de sehogy se jutott az eszembe, nem tudtam megfejteni...
-I-igen?
-Nem fontos...
-Mondjad ha már elkezdted!- néztem rá szigorúan.
Csak vissza nézett, az arca csak árasztotta a komolyságot... Láttam, nem kell feszegetnem a témát, inkább fogtam magam és mentem fürdeni...
Fürdés közben, egyetlen személyre tudtam gondolni, Tomira, hogy mivel bánthattam meg ennyire... Miután lefürödtem, felvettem a pizsamám, és mentem is be.
-Hé! Mi a jó életet csinálsz?
-Csak gondoltam, olyan régen találkoztunk, és annál is régebben aludtunk együtt...
Na. Az a szitu, hogy az ágykeretből kiszedte a matracot, az enyémet alrébb tolta, és a másikat a helyére tette... A régebben történt együtt alvásról meg csak annyit, nagyon fontosak voltunk egymásnak, amikor elköltöztek, bele is betegedtem...
-(itt csak sóhajtottam) És még én nem változtam semmit.
-Azért én többet változtam mint te.-mondta...-Egyébként... Sexy ez a pizsama...
-Ja tényleg, fiú vendégem van, inkább felveszek valami vastagabb, többet takaróbb pizsit...
-Nekem ez is jó.-egy pizsama trikó és rövid nadrág (szinte short)
Még hajnali háromig beszélgettünk, majd mivel én elfáradtam, lefeküdtünk aludni.
*Máté szemszöge:
Már el aludt, gyönyörű... Vajon ki lehet ez a Tomi, akinek elküldhettem az üzenetet? Hogy szerethette ennyire? Már egy hónapja figyelem, de csak a szememről ismert fel... Ennyit változtam volna? Annyira nem figyelt, hogy azt se vette észre, hogy kölcsönvettem a telefonját... De az a fiú akkor is felhivta, ha pedig tényleg ismeri, akkor csak a hangjából tudja, hogy ő erről nem is tudott... És a tervemnek is lőttek... Holnap költöznek, és nem én leszek az, akinek a karjaiba tud majd menekülni, ha csak... Majd megyek utána rövid időn belül, mielőtt a sebe begyógyul... Mikor feleszméltem gondolataimból, azt vettem észre, hogy az arcát simogatom, és pár centiméterre van az ő arca az enyémtől...
Remélem tetszett! :) Most már mindenki tudja, ki volt az az ördögfióka aki átverte őket, és hogy miért... Sayonara (már ha igy kell irni:'D) a kövi részben! :)

18.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl crying in boy's arms”

Délután

18.rész


Evés után kivittük a tányérokat, evőeszközöket, majd azt vettem észre hogy Máté a szobám felé közelit... Most éppen nem fénykorába van, ami csak azt jelképezi hogy teli van használt zsebkendővel, az égy egy kész csatatér és kérdéses hogy a párna meg száradt e a könnyeimtől... Igy hát elé álltam...
-Mit szeretnél?-Kérdeztem, valószinűleg látszott a feszültségem...
-Be szerettem volna menni, mint régen.
-Bocsi, de óriási a kupi, inkább ne menj be!
-Nálad mindig nagy a rendetlenség.- na ez igaz...
-Most nagyobb mint szokott...-erre gyanúsan nézett rám-Kérsz egy pohár vizet?-próbáltam terelni a szót...
-Igen, kérek...-Láttam rajta, hogy sejt valamit...
Elmentem a konyhába, hogy töltsek vizet, mire vissza jöttem, a szobámban volt... Általában tiszteletben szokta tartani az ilyesmit, de ha látja hogy baj van, akkor nem érdekli... Előbb is eszembe juthatott volna...
-Wow, itt tényleg nagyobb a káosz, mint szokott... Kiverted a hisztit vagy mi?- Mondta nevetve.
A szobám tényleg káosz volt, minden a földön volt, tehetetlen dühömben, szomorúságomban nem tudtam mit tenni, minél kevésbé törékeny dolgokat vágtam a földhöz...
A mondatától viszont zokogni kezdtem... Nem tudtam mást tenni, nem akartam hogy lássa, nem akartam hogy tudja, senkinek se kell tudnia... Ez az én dolgom, de neki igyis-úgyis el kell mondanom, elkezdtem zokogni, de azért próbálkoztam...
Csak odajött mellém zavartan vigasztalni, mert azt sem tudja miért vigasztal, de próbált.
-De mi történt?-kérdezte lágyan.
-Se-semmi, csa-csak kicsit fe-feszült vagyok...
-Ennyire? Kérlek mondd el, vagy nem bizol bennem?- és itt jött el az a pont, hogy el kellett mondanom neki...
Elmondtam mindent, Tomi érkezését, hogy minden másodperccel, amit vele töltöttem, eyre fontosabb lett nekem, közben Dénesről is szó esett, hogy elköltözött, utána költöztünk volna, és a tegnapit... Az arca fal fehér lett...
-Na, az ilyennel nem kell foglalkozni...
-De nem tudok nem vele foglalkozni!-szinte kiáltottam.
Idő közben kezdtem lenyugodni, szinte nem is sirtam, de ez csak rövid ideig fog tartani... Utána Máté megértette, hogy jobb ha nem kérdez e felől és másra fókuszál.
-De egyébkén mindig mondtam, hogy gyönyörű vagy, és most be is igazolódott, mit csináltál?
-Bementem egy szépségszalonba...-Majd felnevettem..
Ennél a pontnál tudtam, hogy jó lesz a napom hátra levő része
-Hé! Miért ütsz ki mindig???-Mondtam nevetve, kis áll sértődéssel.
-Mert ez a lényege!
Éppen kinevet a végéneztünk, jó volt... Majd eljött a nyolc óra... Haza kellett volna mennie, de látta rajtam, hogy nem örülök neki, jól esett hogy itt volt... Mielőtt elindult, elment a mellékbe...
Köszi hogy elolvastad! :)

17.rész

Képtalálat a következőre: „anime blonde hair blue eyes boy”

Nem csak én változtam...

17.rész


-Látom semmit sem változtál, Gitta!-Mondta az ismert alak, az ereimben pedig szinte megfagyott a vér. Nem tudtam egy szót se szólni.
Felállt, majd oda nyújtotta a kezét, hogy felsegitsen.
-Vicces, most én segitelek fel téged.-Mondta szinte nevetve. Majd hirtelen abbahagyta és megszólalt-nem ismersz meg?
-D-De igen, Máté...-Nagyon megváltozott, igazából ha azt a mély kék szemet nem látom, akkor fel sem ismerem.
-Amilyen rég láttalak annyira megváltoztál!-mondta, szinte sugárzó mosollyal
-Te is...-válaszoltam, nem akkora lelkesedéssel...
-Na, mi bajod van? Haragszol?
-Nem, csak nagyon meglepődtem...
-Látom rajtad hogy más is aggaszt, na! Mond csak!
-Tényleg csak meglepődtem... És hogy hogy vissza jöttél?
-Vissza költöztünk a közelbe! Tudod nagyon hiányoztál! Jó újra látni! Képzeld! Ugyan abba a suliba fogunk járni! (jövőre, mert Gittának ebben az évben lesznek a felvételizések, és a közelükben van egy művészeti gimnázium)
-Ó...-Mondtam fáradtan-Mi meg nemsokára fogunk költözni... Ma már anyukám el kezdett össze pakolni, én csak kicsit kijöttem sétálni...
Nagyon meglepődött...
-Még egy kicsit maradhattatok volna...
-Most már én is igy vagyok vele...-Mondtam szomorúsággal a hangomban, majd eszembe jutott, hogy nem régen mondtam azt, hogy nem aggaszt semmi-Vagyis... Hiányozni fog ez a ház... Itt nőttem fel.-mondtam, egy bárgyú vigyort erőltetve az arcomra.
-Rendben...-közben látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de rám hagyta-Ha már megint nem foglak látni egy jó darabig, tölthetnénk együtt a napot?-kérdezte a hangjába minél több örömet sűritve, de lehetett hallani a hangjában a csalódottságot.
-Nem tudom, meg kell kérdeznem anyut, de nincs itt a telefonom...
Ebben a pillanatban, a sarkon feltűnt anyu... Milyen jó az időzités...
-Jó napot Réka! Rég láttam!
-Akkor tényleg Máté vagy, nem csalt a szemem! Szia! Hogy meg nőttél! Mintha csak tegnap költöztetek volna!-Ez biztos hogy az én anyukám...-Van kedved velünk ebédelni? Gitta is biztos örülne neki!-mondta anyukám, óriási mosollyal az arcán...
Egy 'kedves' pillantást vetettem anyukám felé, majd mentem utánuk. Amikor hazaértünk, anyu lepakolt.
-Éhes vagy Máté?-persze engem nem kérdez...
-Tudnék enni.
-Rendben, remélem szereted a krumplipürét rántott hússal.
-Igen, szeretem.-mondta-Leülünk?-kérdezte tőlem, mire bólintottam.
Leültünk, és miközben arra vártunk, hogy az étel megmelegedjen, Máté váratlanul megszólalt.
-Azt értem hogy anyukád miért akar költözni, de azt nem hogy te miért...-mondta-Miért akarsz te is elköltözni?
-Hát... Nem is tudom...-Most már nem is akarok elköltözni...
-Akkor miért érzem úgy hogy oka van?-kérdezte, összehúzott szemekkel.
-Nem fontos, őszintén szólva, már nem is akarok...-a fiú arcán egyszerre több érzelem tükröződött, erőltetett együtt érzés, visszafogott öröm és tettetett szomorúság, de amit a legjobban ki lehetett mindből venni az csak egy volt: önelégültség. Hogy mitől volt önelégült azt nem tudom, de hirtelen nagyon kiváncsi lettem rá.
-Na és mi volt az amiért az elején el akartál költözni, és mi történt hogy már nem?-kérdezte, a beszélgetést folytatva.
Én őt ismertem a legjobban a barátaim közül, annyira, hogy azt is meg tudtam mondani mire gondol, de nagyon megváltozott, nem is ismerek rá. De, azt ki tudtam venni a hangjából, hogy titkol előlem valamit...
-Na?-kérdezte újra.
-He?
-Te tényleg alig változtál.- mondta, most igazi mosollyal az arcán.
nem akarok beszámolni neki, és igy legalább nyertem egy kis időt, mert anyukám pont ebbe a pillanatban jött be.
-Gyerekek, gyertek enni!
-Máris!-válaszoltuk egyszerre, majd elnevettük magunkat, bár, én nem azért nevettem mert jól esett...
Nos vége, találkozunk a következő részben! :)

16.rész

Képtalálat a következőre: „anime blonde hair blue eyes little boy”

A múltam régebbről...

16.rész


-Anya! Anya! Mikor érünk az oviba?- Kérdeztem, izgatottan, élettel telve.
-Nyugalom Gitta! Mindjárt ott vagyunk!
-Hú de jó! Végre szerzek barátokat! De... De mi lesz ha nem tetszem nekik?
-Biztosan tetszeni fogsz nekik és sok barátot szerzel.
Megállt a kocsi.
-Megjöttünk!-Szólt anya.
-De jó!
Már el is indultam, szinte futva, amikor egy kisfiú hirtelen elém jött. Ugyan lassitottam, és nem volt nagy az ütközés, de mindketten hátra estünk!
-Nagyon sajnálom! Nem akartam neked menni!-Mondtam, aggodalommal a hangomban-Ugye nem esett bajod?-Majd felálltam, és odanyújtottam a kezem.
-Jól vagyok.-Majd megfogta a kezemet és felsegitettem- Az én nevem Máté, téged hogy hivnak?
-Gitta.
Máté, egy kicsit dundi kisfiú volt, gyönyörű tejfel szőke hajjal, még ovis ként is, ha csak a mély kék szemébe néztem, melegség töltött el.Bár akkor, még a külsőségek nem voltak fontosak az életemben, akkor még mertem barátkozni. És akkor sem akartak velem valami sokan barátkozni, de többen... De Máté teljesen más volt... Ő valóban a barátom volt, de az ovi utolsó előtti évében elköltöztek, mert hogy ő suliba ment, egy kemény, tőlünk messze lévő suliba... Egy darabig próbáltuk tartani a kapcsolatot, az elején minden nap beszéltünk, majd ez egyre ritkult, addig, amig egy levél sem érkezett. A róla együtt töltött napok emlékei egyre halványultak, mig azt nem hittem teljesen elfelejtettem őket... De nem... Elrejtettem, a lelkem legmélyére, hogy ne fájjon, hogy többet nem láthatom. Utána mentem az általános ba, ahol mindenki került, és igy kezdtem el hordani a bő pulcsikat, a sapkát és a szemüveget. Második év elején jött a suliba Dénes, ekkor kezdődött életem hat legkönnyesebb éve, legalább is azt hittem... Mig nyolcadikba, nem jött az életembe egy új remény, Tomi. Szép lassan ez is elmúlt, mert elment, és a könnyeimnek nem lehetett határt szabni... De azt még mindig nem értem, hogy kitől kapta az üzenetet... Sirás közben csak erre tudtam gondolni, és elmentem sétálni, hogy kiszellőztethessem a fejem, amikor...

15.rész

Képtalálat a következőre: „anime dark boy in night”

Ismert ismeretlen

15.rész


Amikor szombat reggel kinyitottam a szememet, felkeltem, majd elindultam az ajtó fele. zárva volt. Eszembe jutott a tegnap este. A titokzatos kopogó biztos anyu volt. A fájdalom, ami a tegnap estéhez nyúlt vissza, percről percre egyre jobban égetett. Azt kivántam bárcsak meg se történt volna. De ami a legjobban foglalkoztatott, hogy milyen üzenetről beszélt, talán... Ebben a percben csak egy név jutott az eszembe, Dénes. Valószinűleg ő volt, mert három ember van, akivel folyamatosan beszélek: Dénes, anyukám és Tomi. Tomi ilyet nem találna ki csak úgy, hacsak... Nem akar megszabadulni tőlem... De a hangjában őszinte szomorúságot hallottam, valószinűleg nem ő volt. Anyukám... Anya biztos nem volt, örül annak, ha barátkozom valakivel. Igazából Dénes sem lehetett... Másokkal csak szórakozni szokott, talán túlságosan is, de nem akadályoz senkit... De akkor ki volt?
Ez alatt Tominál(''tegnap'' délután):
Gitta délelőtt üzent, vajon mi lehet benne? Megnyitottam majd elkezdtem olvasni.
 Szia Tomi! Remélem a hir nem fog nagyon fájni, mert elég rossz hirem van neked... Mindig is utáltalak, az nap is csak azért mentem oda hozzád, mert ha melletted vagyok nem tűnök annyira nyominak. Remélem felfogtad. Többet ne keress, nem vagyok rád kiváncsi. Köszi hogy végig olvastad.
Meglepődtem, egy világ dőlt össze bennem. Gittáról... Azt hittem, ő nem csak meg játsza magát...  A szüleimen kivül ő volt az első, aki elnyerte a bizalmamat. Könnyek szöktek a szemembe, szóval anya ezért szajkózta egyfolytában azt hogy rajtuk kivül nincs senki másra szükségem... Értem mitől akartak megvédeni... Ezen órákig csak gyötörtem magam... Úgy döntöttem hogy fel fogom hivni, akármennyire is azt irta hogy ne. A beszélgetés elején gombóccal a torkommal beszéltem, majd amikor mondtam az üzenetet, valódi meglepettséget hallottam a hangjából, a végén pedig őszinteséget, de nem tudtam neki hinni, lehet hogy a dühtől... Mondott volna még valamit, de tudtam, ha végighallgatom, akkor elsirom magam, ezért letettem. Egy darabig a semmibe meredtem, a telefonnal a kezemben, átgondoltam azt, amit mondott... Patakokban kezdett el folyni a könnyem, mert rájöttem, mekkorát tévedtem, a hangja... Teljesen őszinte volt... Én meg nem hittem neki... Hogy én mekkora egy barom vagyok!
Vissza hozzám:
Felöltöztem, majd elmentem reggelizni, szinte alig volt étvágyam... Egy-két falatot tudtam csak letuszkolni a torkomon. Elmentem tisztálkodni, miután kimentem a fürdőből még mindig a sirás kerülgetett, majd szóltam anyunak hogy ne keressen...
Elmentem sétálni, kicsit ki akartam szellőztetni a fejemet, csak az este történtekre tudtam gondolni, amikor azt vettem észre hogy a földön vagyok, egy elég ismerős alakkal...
- B- Bocsánat!- mondtam, mire az ismert ismeretlen felnézett.
-Látom nem változtál, Gitta.

14.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl crying mirror before”

Az összetörés határán...

14.rész


Az órák, percek, másodpercek, nagyon lassan teltek. Már otthon akartam lenni, és elkezdeni költözködni, de még nem volt itt az ideje... az órák lassan csak csak elteltek, és ahogyan Dénesnek megigértem, vele voltam délután. Elmentünk, ettünk egy fagyit, majd leültünk a parkba, és ott beszélgettünk minden féléről. Mikor haza értem, úgy éreztem magam mint egy hulla... Csak a házit tudtam megirni, utána fürödtem, majd le feküdtem aludni. Tizenegy órakor arra keltem, hogy csörög a telefonom, Tomi volt az... Felvettem, de rossz érzés keritett el. Tomi köszönés nélkül elkezdte mondani amit akart.
-Ha tudom, hogy ezt gondolod rólam, akkor nem álltam volna veled szóba. Csak tudnám miért nem mondtad el előbb...
-Miről beszélsz?
-Az üzenetről, amit küldtél nekem, hogy mindig is utáltál, és csak boldog voltál attól hogy eltűntem az életedből.
Nagy sokk ért. Nem tudtam milyen üzenetről beszél, még nem hallottam ilyen hangnemben beszélni... Ijesztő volt... Nem viccel.
-Milyen üzenet?-Már már a sirás kerülgetett, miért beszél igy? Megbántottam valamivel? De nem volt időm ezen agyalni, mert jött is a válasz...
-Ha!-Nevetett fel kinosan-A délután elküldött üzenetre nem emlékszel?-attól, amit mondott, és elmondta kirázott a hideg, és még jobban sirhatnékom támadt.-Na mi van? Csak üzenet képében van nagy szád, mi?-Lehet hogy ő rajta is eluralkodott a sirhatnék? Mert nagyon jó szinjátszó, kitapasztaltam, néha csak tátottam a szám rajta, olyan ügyesen szinészkedik, de most nem sikerült, megcsuklott a mondat közben a hangja.
-Tomi!-Szinte üvöltve, sirással gyötrő hangon szólva hozzá.-Te tényleg elhiszed hogy ilyet küldenék neked? Ennyire nem bizol bennem?-Egy darabig csönd volt a vonalban, majd megszólalt.
-Nem.-Válaszolta, teljesen nyugodt hangon.
Ebben a pillanatban, az volt a legnagyobb vágyam, hogy megszűnjek létezni. Az egész testem lefagyott, egy végtagomat sem éreztem, nem tudtam mozdulni. Csak egy szóra tudtam gondolni: Nem. Méghozzá Tomi szájából. Azt jelképezte nem bizik bennem. Mikor végre ki tudtam préselni pár szót magamból, megszólaltam:
-To...- A vonal megszakadt.
A könnyeim jobban folytak, megpróbáltam újra felhivni. Nem vette fel. A könnyeim mégjobban folytak, az ajtó kilincsére kitettem egy olyan feliratot hogy ''Jól vagyok, csak egyedül akarok lenni'' anya miadt, majd kulcsra bezártam az ajtót. Lerogytam az ágyamra. Sirtam, zokogtam, az volt életem legrosszabb estélye. Az utolsó emlékem az volt, hogy a párnámat magamhoz ölelve zokogok, és valaki kopog...

13.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl and boy sitting together”

Düh...

13.rész


...És kitört belőlem a zokogás...
-Hogy hihettem azt, ha festem a hajam vagy sminkelek vagy bármi más, akkor többre fognak tartani? Hogy hihettem? Akkor is csak egy senki maradok! Ez csak külsőség! Semmit nem ér!- majd a bőgéstől elcsuklott a hangom.
Dénes megölelt, és simogatta a hátamat, igy próbált nyugtatni. Majd ezt súgta a fülembe:
-Nekem te vagy a világ, akár hogyan is nézel ki.
Miután ezt mondta, hirtelen nem éreztem a sirás kényszerét és szép lassan lecsillapodott és válaszoltam.
-Köszönöm!
Majd bementem a mosdóba és rendbe hoztam a sminkem, nem is tudom miért... Utána visszamentem a terembe. Rövid időn belül becsöngettek, és be jött a tanár, majd elkezdődött az óra. A szünetben odajött Dénes.
-Szabad ez a hely?
-Nem, a táskámé, szerinted?- eredetileg viccnek szántam, de soha se volt jó a humorom... Utána Dénes leült mellém.
-Látom el voltál foglalva hétvégén.-mondta.
-Csak egy picit!-és mutattam úgy egy centit, mire átkarolta a vállamat...-He?
-Úgy érzem, elég közel kerültem hozzád ahhoz, hogy megkérdezhessem lennél-e a barátnőm?
-Ööö... Ööö...
-Kérlek, gondold át, és utána mond el a válaszod.
-Dénes... Szerintem jobb ha tudod amit most fogok mondani...-Erre egy értetlen és ijedt arcot vágott- Jövő hét utáni héten elköltözünk...-Erre falfehér lett szegény... Olyan rossz volt igy látni...-Ha akarod megadom a számom, és minden nap beszélünk!-Próbáltam vigasztalni, sajnos sikertelenül...
-Mióta titkolod előlem?-erre csak meglepetten pislogtam-Kérdeztem valamit! Mióta titkolod?-Ezt már üvöltve, felállva és az asztalra csapott...
-Hétvégén derült ki...-Közben kivezettem egy olyan helyre ahol kevesen vannak, de előtte vetettem egy pillantást a többiekre, hogy ha utánunk mernek jönni, nem járnak jól.
-Kérlek... Kérlek ne menj...
-Anyukám ott kapott munkát, és ezért költözünk...
-Értem... Ha már elmész... Ezt a néhány... Néhány délutánt, velem töltenéd?- Majd, mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében...
-Igen, szivesen!- Majd biztatóan rámosolyogtam, mire egy halvány mosoly végigfutott az arcán.-De kérlek, ne légy szomorú! Rendben?-Erre egy bizonytalan bólintás volt a válasz.
Mikor lenyugodott, visszamentünk a terembe, és szinte már mindenki javában volt a sugdolózásnak. Majd bejött a tanár, és nemsokára kezdődött az óra. A nap nagyon lassan telt, mert már nagyon vártam a költözést, hogy újra lássam Tomit, de egy dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy Dénest nem látom többet, igazából ez alatt a pár nap alatt, nagyon megszerettem, hiányozni fog...

12.rész

Képtalálat a következőre: „anime house”

Egy fontos hír

12.rész


Vasárnap, amikor felkeltem, ittam egy pohár vizet, ettem egy szendvicset, és bementem a fürdőbe. Megijedtem, mert azt hittem hogy egy idegen van a házunkban, de nem, ez a tükörképem volt... Megmostam a fogam és fel akartam rakni a sapkát meg a szemüveget, de eszembe jutott hogy most már kellene foglalkoznom a külsőmmel... Elkezdtem kifésülni a hajam, és ez még jobban fáj, mint amikor a fodrász fésülte, pedig akkor még gubancosabb volt, nem hittem volna hogy ennyit kell szenvedni. visszamentem a szobámba, és lélekben el akartam engedni Tomit, de nem ment, mikor bejött anya, egy óriási mosollyal a száján.
-Gitta! Emlékszel arra a nagyon jó munkára, amit meg akartam kapni?
-Igen, mi van vele?
-Megkaptam! Ma jött meg a levél!
-Az nagyon jó! De hogy fogsz bejárni Budapest másaik felére?
-Elköltözünk!
-Mi?! Hova?!
-Ahova mondtad! Budapest másik felébe!
-De mi...-Itt elcsuklott a hangom, mert beütött a felismerés, hogy Tomi is arra fele jár iskolába, és lehet, megint ugyan oda járnánk...-Pontosan hova is?
-Ugye az a fiú jutott eszedbe, aki elköltözött, mert egyébként igen, arra fele fogunk elköltözni, és iskolát is fogysz váltani, te döntöd el hogy hova fogsz menni, de szerintem nem kell ismerned az iskolákat, hogy tudd melyikbe akarsz menni, ugye?-Anyukám annyira ismer engem, de hogy még ezt is tudta...
-Igen eltaláltad!
-Na akkor menj, kérdezd meg!-Anyukám már menni is akart...
-Várj, anya!
-Igen?
-Gratulálok a munkához!
-Köszönöm!-Mondta, egy mosoly kiséretében.
Amint anyukám kiment, felhivtam Tomit, hogy melyik osztályban van, mert az iskolát már tudtam.
-Szia Gitta! Rég hallottam a hangod!
-Szia Tomi, csak egy kérdést szeretnék feltenni.
-Mi lenne az?
-Milyen osztályba jársz? Mármint a, b milyen?
-A, miért?
-Jövőhét utáni hétfőn meglátod!
-Mit?
-Meglepetés!
Azzal letettem a telefont, és... És... És milyen lesz újra látni? Akar egyáltalán ura látni? A napom hátra levő részében, ezen gondolkoztam, és olvastam...
Másnap felkeltem, és elkezdtem készülődni az iskolába, egy fekete csőfarmer, arany-fekete féloldalas fölső, és egy olyan dzseki, ami a nyakamtól a bordáimig takar. Bementem a fürdőbe, fogat mostam, és fésülködtem, és (csak hogy fel legyek ismerve) felvettem a sapkámat, de nem tűrtem bele a hajam. És egy kis leheletnyi smink is jöhetett (tus, spirál és egy kis pirositó). Szerintem nem lett rossz. Majd elindultam az iskolába, mintha mi sem történt volna, és a nagy hiren gondolkoztam. Mikor már az iskolában voltam, azt vettem észre hogy, sok szem rám szegeződik... Kicsit zavaró volt... Majd szembejött Dóri és a csapata (ők is egyfolytában piszkáltak).
-Még nem láttunk a suliban, új vagy?-na itt le esett az állam, majd rámutattam a sapkámra. Dóri el fehéredet, majd faképnél hagytam. Bementem asz osztályterembe, és amikor beléptem mindenki csak nézett, leültem a helyemre. oda jött Zsolti és ezt mondta:
-Ez a ronda csaj helye! Biztos ide akarsz ülni? Egyébként... Új vagy? Mert nem szóltak hogy új gyerek fog jönni.
-Nem, nem vagyok új, és ha tudni akarod, ez a helyem.-majd a sapkámra mutattam, hátha kitalálja. Ez után Dénes szólt.
-Gitta?
-Mit szeretnél?
Erre mindenki meglepődött, én meg csak ott pilláztam, hogy mi van... Erre Máté szólt közbe
-Ha te tényleg a ronda csaj vagy, akkor hogy lehetett abból a... Abból ez?-majd rám mutatott. Neki akartam esni, hogy még mindig igy lenéz, de ezt Dénes időben észre vette, és elkapott mielőtt nekiesek.
-Dénes! Eressz el! Meguntam hogy mindenki engem csesztet! Most leszámolok vele!
-Ez tényleg Gitta!-válaszolta Máté, mert tudják, ha teljesen kijövök a sodromból, akkor valaki rosszul jár.
-Dénest miért nem bántod?
Dénes kivitt a teremből egy olyan helyre ahol kevesen vannak, leültetett és próbált lenyugtatni.
-Gitta, nyugodj meg!
-Nem! Meguntam hogy mindenki csesztet! Mindenki földbe tiport, de már nem fogom hagyni, sőt! Én fogok másokat a földbe tiporni!
-Tudod milyen rossz igy látni téged? És ez nekem fáj, hogy még csak segiteni se tudok, mert nem hagyod!
-ezzel a pár szóval, ráébresztett arra, hogy mit is csinálok most én? Majd kitört belőlem a zokogás...
Viszlát a kövi részben!

11.rész

Képtalálat a következőre: „beautiful anime girl”

A megváltozás

11.rész


Vissza mentem órára, utána bemeséltem a tanárnak hogy meghalt a macskám és kifejezetten a szivemhez nőtt... Szóval egy dolog kipipálva. Dénes megint haza akart kisérni, de megmondtam neki hogy elég rossz passzban vagyok, és csak bántanám. Hazamentem gyors megirtam a házimat, és lefeküdtem, elképzeltem egy külsőt, amit az enyémből ki lehet hozni, olyan... Reménytelen...
Másnap felkeltem, és az volt az első dolgom, hogy kidobom az összes bő ruhámat, csak a sapkám, és a napszemüvegem maradt. Mindig is spóroltam valamire, de nem volt célom, de szerintem ez egy szép összeg. Gyorsan megreggeliztem, majd el is indultam. A sapkát meg a szemüveget még feltettem, majd leveszem akkor, amikor kell. Az első megálló a kozmetikus, eddig nem nagyon foglalkoztam a külsőmmel ezért, gőzöm sincs mit fog a pattanásaimmal kezdeni, de biztos segit...
Bementem a szépségszalonba, és vártam egy kicsit, a kozmetikus nem sokkal ez után kijött, és meg kérdeztem, beleférek-e a munka idejébe, és pont belefértem, úgyhogy be is mentem. Egy ágy féleségre, ráfeküdtem, előtte levettem a szemüvegem és a hölgy elkezte mindenféle masszával kenegetni az arcom... Ettől tényleg elmúlnak a pattanások? Az után egy gőzölőt tett a fejemhez, az elején szokatlan volt, de elvoltam, teljes nyugodtsággal. majd azt veszem észre, hogy elveszik a gőzölőt, és elkezdi kinyomogatni a pattanásaimat, ez szörnyű! Mások ezt hogy birják? Vagy fél órán keresztül szenvedtem, mire egyszer csak abba hagyta, és megint elkezdte kenegetni az arcom, tiz percre itt hagyott, majd lemosta.
-Elnézést hogy még mindig zavarom, de esetleg kiszedi a szemöldökömet is?
-Igen, természetesen!
Rám mosolygott, majd neki állt. Ezután megköszöntem neki hogy beszoritott a napirendjébe, és kifizettem.
Majd átmentem a fodrászhoz, és megkérdeztem szabad-e jönni, mondta hogy igen, utána megkérdeztem, hogy mennyi ideje van.
-Miért?
-Mert szerintem elég hosszú idő lesz...
-Hidd el! Beleférsz az időmbe!
Erre levettem a sapkámat... Na most elmondom miért hordom! Azért, hogy eltakarjam a több éve nem fésült hajamat! De ne nevessetek! egyszer úgy összebogozódott hogy nem lehetett kifésülni... Azóta ilyen... A fodrász olyan fal fehér lett...
-Biztos belefér az idejébe?
Erre egy bizonytalan bólintás volt a válasz... Megmosta a hajamat, és ez után megpróbálta kibontani a hajam. És sikerült is neki! Lehet hogy háromnegyed óra volt, de ki van bontva, és a székben ülve le ért bőőőőőőveeen a padlóig, megmondtam hogy derékig érőt szeretnék v alakban és lila ombréra, Miután ez kész volt egy kis kukányi hajat söpört össze, majd kifizettem, még többet is adtam a türelméért. Következhet a műköröm... Vajon ez mennyire fog fájni? Mert az előző kettő kifejezetten fájt...
-Milyet szeretnél?
-Milyet lehet?
-Van teli, francia...
-Francia!
Jól hangzik! Bár gőzöm sincs hogy hogy néz ki...
Reszelgette, majd kent rá egy átlátszó anyagot, és azt mondta tegyem be az uv lámpába, ez nem is olyan rossz... Várjunk csak. Mi ez a forró a körmeimen?
-Az baj ha forró?
-Nem baj, akkor szilárdul!
Lehet hogy rossz ötlet volt...
Miután a másik kezem is kész lett, kivettem az előzőt, és annak a tetejére kezdett el kenni fehéret.
-Milyen mintát szeretnél?
-Tud cicát késziteni?
-Igen.
A gyűrűs ujjamat teljesen befestette fehérre, és ráfestett egy cicát, szerintem nagyon aranyos lett! Ugyan ez a másik kezemen, és még egy kicsit hagytam szilárdulni, kifizettem a munkáját, és mentem is. Elmentem a müllerbe és vettem néhány sminket, pl: Alapozó, púder, tus, szemhéjpúder és spirál. Ez után elmentem a mangóba, és vettem magamnak egy ruhatárat, de alaposan meg gondoltam mit veszek. Az alap szinek amiket választottam a lila és a fekete, de még ment néhány fehér, esetleg rózsaszin és kék ruhadarabok, az arany és az ezüst se lett elhagyva, és igy egy kocsit (jó púposan megpakoltan) vittem a pénztárhoz hogy fizethessek.
Amikor hazaértem, anya alig ismert rám... Amint rám ismert le lettem szidva, a hajam és a körmeim miadt, de nem zavart. Ahelyett hogy a szobám felé vettem volna az irányt, a fürdő felé mentem, mert még nem láttam az új külsőmet, és kiváncsi vagyok rá. Bementem a fürdőbe csukott szemmel, és háromra kinyitottam a szemem, saját magamra nem ismertem rá, ha holnap is ez a személy néz vissza a tükörből, és nem csak egy álom, akkor elhiszem, hogy ez én vagyok...
Na akkor viszlát a kövi részben! Remélem tetszett!

10.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl and boy in love school”

A felismerés...

10.rész


Másnap elindultam, és Dénes a házunk előtt várt.
-Szia! Jó Későn szoktál elindulni! Már itt állok úgy... Negyed órája!
-Alig van hét óra! Ez neked késő, amikor te éppen hogy be szoktál érni?
-Látom, ma bal lábbal keltél!
-Na és te mit keresel itt?
-Jöttem, hogy elkisérjelek!
-Kösz, de tudom az utat.
-Az már csak mellékes!-Itt átkarolta a vállamat, én meg lepöcköltem.
-Csinálj amit akarsz! De én elindulok.
-Szóval csináljak azt amit akarok?- Fel emelt, majd elkezdett vinni.
-Mi a...?!-Buggyantam ki meglepettségemtől.
-Te mondtad hogy csináljak amit akarok! Én meg bele egyeztem. Nem hagyod hogy elkisérjelek, akkor viszlek!
-Tegyél le!
-Majd a suliban! Egyébként kicsit nehezebb vagy mint gondoltam!- Jaj de kedves...- De biztosan a táskád miatt van!-Próbáltam magam kivergődni a karmai közül, de nem jártam sok sikerrel...
-Miért nem akarsz letenni?
-Máshogy nem hiszem hogy beszélnél velem.
-Most senkivel se beszélnék, úgyhogy ne csodálkozz!
-De egy kicsit szeretném hallani a hangodat!
-Ha feleltetnek, akkor hallani fogod!
-De azok a szavak nem nekem szolnak.
Most nézek először körül, mert eddig Dénest próbáltam lerázni, és arra eszméltem, hogy mindenki minket néz!
-Dénes! Tegyél már le! Mindenki minket néz!
-Hadd nézzenek csak! Szeretném ha mindenki tudná milyen boldog vagyok!
-Mitől?
-De kis butus vagy! Már elmondtam hogy mindig is kedveltelek, és most már beszélhetek veled, nyugodtan!-Megláttam Dénes barátait.
-Itt vannak a barátaid!
-Velük annyit vagyok amennyit akarok, de most veled szeretnék lenni.
-De most már a suliba vagyunk és azt mondtad hogy, akkor leteszel!
-Akkor... Még az osztály teremig!
-A fenéket! Tegyél már le!- Ekkor teljesen megváltozott a tekintete, fájdalommal volt teli, elvitt egy olyan helyre, ahol nem nagyon járnak.Ott letett, és azzal a fájdalmas tekintettel csak nézett rám, majd hirtelen átölelt-Ha akarod lehetünk barátok!-Próbáltam vigasztalni, de csak egyre jobban magához szoritott. Nem tudtam mit csináljak, de azt tudtam, hogy kedvesebbnek kell legyek vele, mert amilyen kemény kivülről, annyira sok a fájdalma is.
Miután lenyugodott, lassan elindultunk a terembe, de előtte nyomtam egy puszit az arcára, nagyon meglepődött, de én úgy tettem mintha mi sem történt volna. és bementünk a terembe, a többiek még piszkáltak, de nem volt erőm megvédeni magamat, Dénest meg leintettem hogy hagyja, majd elkezdődött az óra. Elkezdtem Tomira gondolni, már beszéltem vele, és mondta, hogy szörnyű az új osztálya, és mindenki piszkálja, és nem tudok neki segiteni... Mire hallom a tanárnő hangját.
-Gitta! miért sirsz? Valami baj van?
-Én nem sirok!- Majd végig simitottam az ujjam az arcomon, és tényleg könnyezek...- Ja, ez? Csak valami bele ment a szemembe!
-Mindkettőbe? Szemüveggel? Na sipirc! Mosd meg az arcod! Majd óra után elmondod!
-Igen tanár nő.
Kimentem, meg mostam az arcom, majd bele néztem a tükörbe. Elgondolkodtam azon, hogy mi történt, és beütött a felismerés. Szükségem van Tomira, mert nélküle már nincs erőm... Szükségem van rá! Hogy itt legyen! Fontosabb lett számomra mint gondoltam. Nélküle nem tudom magamat megvédeni, ezért meg kell vátoznom! Hátha nem piszkálnak akkor, szerencsére holnap szombat, majd nekiállok. De előtte elfogadtatom magammal, hogy Tomit nem fogom nagyon látni...
Na akkor viszlát a kövi részben!